Másnap hamar hazaindultunk. A sátorozás kudarcba fulladt. Nem voltam beszédes kedvemben. Nem is nagyon szólt hozzám senki, mert megértették, hogy egyedül akarok lenni a gondolataimmal. Ezért nagyon hálás is voltam nekik. Néha elnézegettem a szinte már nyárba forduló természetet. Június eleje volt. Már csak egy hét van vissza a suliból. Miközben hazaértünk valami megfordult a fejemben. Én akkor is elmegyek a suliba, ha szinte bele is bolondulok magamba. Ennek a gondolatomnak hangot is adtam. Persze senki sem volt elragadtatva az ötletemtől, hogy emberek közé megyek. Ezt legjobban Peter hangoztatta.
– Felfogtad azt, hogy ez akár nagyon-nagyon rosszul is elsülhet? Mi lesz akkor, ha nem tudsz majd uralkodni magadon?
– De ott van a „ha” ! És vigyázni fogok! Nem lesz semmi baj! Egyébként is… Mióta mondja nekem meg valaki, hogy mit csináljak? – Kérdeztem furfangosan.
Veronica csak forgatta a szemét, Michael pedig jót kuncogott.
– Ebben van valami – Mosolyodott el Joanna is. A győzelem ízét éreztem magamban. Bár még Felix nem kommentálta a dolgot… És itt az ő szava a döntő.
– Na jó! – Adta be a derekát ő is – De mindvégig a szünetekben a többiek társaságában leszel és, ha érzed, hogy rosszul vagy máris megkérsz valakit, persze nem embert, hogy hozzon haza. Érthető?
– Igen, persze – Nyomtam el egy mosolyt. Ilyenkor teljesen úgy érzem, mintha az apuka kioktatná a kicsi lányát az illemszabályokról.
Bár tudtam, hogy a sulis vállalkozásom veszélyes, hétfőn mégis a többiekkel tartottam. Az első óra fizika volt. Unalmas. Lilian sem volt ott, mert neki meg biosza volt. Viszont a második óra matek volt és egy padban ültünk. Éreztem rajta, hogy tartózkodóbb, mint bármikor és ugrásra kész, ha esetleg megint megtámadnám. Ám erre nem került sor. Sőt, mikor már vettem a bátorságot, meg is szólítottam.
– Lili! – Kezdtem.
– Igen, Ashleigh? – Kérdezte. Talán kicsit meg is lepődött.
– Én nagyon sajnálom, ami az erdőben történt. Tényleg. – Vettem egy mély lélegzetet – Lehet, hogy túl gyors volt nekem ez a hirtelen áttérés és még nem voltam a magam ura. De tényleg küzdöttem az ellen, hogy akár bántsalak is. Nagyon szépen kérlek, hogy ne haragudj rám! Tudom, hogy ezt mondani könnyebb, de… Akárhogy döntesz is, megértem. – Lehajtottam a fejem és tovább írtam.
– Én is sajnálom, hogy akkor a dolgok úgy alakultak, ahogy. Nem tehetjük ezt meg nem történté, de talán csiszolhatunk a dolgon. – Felébredt bennem egy reménysugár, ahogyan ezt kimondta – Alkut ajánlok. Én elfelejtem, ami ott történt, te pedig készségesen válaszolsz minden kérdésemre és nem titkolózol előttem. Mit szólsz?
– Részemről rendben – Mosolyodtam el – De ugye tudod, hogy 100 %-ig sohasem lehetsz velem biztonságban?
– Igen, tudom. Ezt már megtapasztaltam a vérfarkasoknál is – Mondta cinkos mosollyal.
– Akkor jó – Erőltettem magamra én is egy vigyorfélét – Tudod, itt a nyári szünet és azt akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velünk nyaralni. A tengerpartra megyünk, igazán jó helyre.
– Huhhh… nem is tudom.
– Megértem, ha nem akarsz egy csapat vámpírral körülvéve nyaralni. Főleg, hogy ők sosem alszanak – Mondtam elfojtva a röhögést.
– Ugyan, én nem félek senkitől és semmitől! – Mondta és a nyomaték kedvéért még a ceruzáját is felemelte – Csak mond meg, hogy mikor és hol találkozzunk, meddig tart és én készen állok!
– Rendben, ezt megbeszéltük!
– Mit beszéltek meg a hölgyek? – Kérdezte mérgesen a matek tanár – Esetleg az egyenleten gondolkodnak, vagy valami teljesen más foglalkoztatja önöket???
A matek óra végén kaptunk egy kis plusz házit, de ez nem lohasztotta le a kedvünket. Hazafelé menet egész végig a kedvenc dalunkat dúdoltam. A jókedvemet a többiek is észrevették, mire elkezdtek faggatni az okáról. Természetesen mindent elmondtam és boldogan vették ők is tudomásul a fejleményeket. Örültek, hogy legalább ez a dolog rendeződött.
Azt persze gondoltam, hogy Jason nagyon mérges lesz, de ebbe ő nem szólhat bele. Még a gondoltnál is dühösebb volt. Lili szerint idegbajt kapott, amikor elmesélte, neki, hogy velünk jön nyaralni. A szülei persze örültek, hogy a lányuk kimozdul a nyáron a tengerpartra.
Ez az egy hét nagyon lassan vánszorgott. Mintha direkt lelassították volna. Pénteken már mindenki nagyon izgett-mozgott. Alig bírtak velünk a tanárok. Az utolsó óra végén már szinte látni lehetett a boldog feszültséghullámokat. Mikor elhangzott a csengőszó, meg sem várva, hogy a tanár valamit mondjon, kiözönlöttünk a folyosóra és a parkolóhoz rohantunk, hogy hazamenjünk. Igaz, még a szombati évzárót meg egyéb formaságokat ki kellett bírni, de ezzel már nem nagyon törődtünk.
Vasárnap már minden össze volt pakolva a másnapi indulásra. Izgatottak voltunk és nem bírtunk megmaradni egy helyben. Joanna már alig bírta követni tekintetével Michaelt. Fel-alá járkált. Percenként változtatta a helyét és ez kezdett idegesítő lenni, ezért Samy rá is szólt.
– Michael, ha ezt így folytatod, beleszédülünk! Ülj le a hátsódra és foglald el magad!
– Jó, jó, tudom! – Tárta szét a karját – Csak annyira várom már!
– Azt elhisszük, de nem szeretnénk kótyagos fejjel indulni, a járkálásodtól!
– Oké, abbahagyom – Mondta, azzal lehuppant mellém a kanapéra – Mit olvasol? – Kérdezte, hogy ne unatkozzon annyira.
– Az Istenek kontra Lithien-t!
– Aha – Mondta nem túl nagy érdeklődéssel – És miről szól, ha szabad tudnom?
– A középkori Görögországban játszódik, ahol egy lány véletlen találkozik, Arésszel, a háború istenével. Szerencséjére, különben már meghalt volna. Arész segít neki, majd otthagyja. Azonban álmaikban állandóan a másikról álmodnak és nem nyugszanak, míg újra nem látják a másikat. Ez meg is történik, aztán a többi nagyjából a szokásos. Egymásba szeretnek, de ez az isteneknek nagyon nem tetszik és meg akarják ölni a lányt és stb., stb.
Ühüm.. – Michael már kicsit érdeklődőbb volt.
– Mi van, tetszik? – Kérdeztem furfangosan.
– Hát jobb, mint itt ülni unalmasan!
– Van még egy példány, ha esetleg kéred.
– Kérhetem, ha odaadod! – Vonta meg a vállát. Elvigyorodtam és már rohantam is a szobámba.
Előkotortam a polcról az új kötetet és Michael kezébe nyomtam, mire kicsit vidámabb ábrázattal belevetette magát az olvasásba.
A vacsoránál mindenki egybegyűlt. Alig fértünk el, pedig nem volt kicsi az asztal. Miután ettünk, megbeszéltünk pár dolgot a nyaralással kapcsolatban.
*
Az indulás reggelén mindenki nagyon izgatott volt. Alig bírtunk magunkkal. Már minden cucc be volt pakolva a kocsikba. Készen álltunk az indulásra. Gyorsan beugrottunk Lilianért, majd az egész sereg elindult. Az út pár órába beletelt. Ám mikor megérkeztünk a tengerpartra, gyönyörű látvány fogadott minket. Sziklás part, néhol homokkal. Pálmafák a hotel kertjében egy gyönyörű parkkal és sétálóutcával. Minden virágba borult.
  Leparkoltunk a bejárat előtt. Joanna elment bejelenteni, hogy megjöttünk. A szobákat már régebben lefoglaltuk. Nagy nehezen minden csomagot felcipeltünk a második emeletre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a környékre. Hallottam a hullámok moraját, ahogyan a sziklának csapódnak. Láttam a homokban sétáló embereket, ahogy békésen beszélgetnek, vagy fürödnek.
  A szobában Lili, Sophie, Samantha, Joanna és én kaptunk helyet. Szépen dekorált hangulatos helyiség volt. Narancsra festett falakkal, fenyőbútorokkal. Az én ágyam közel került az erkélyhez, így könnyedén kinézhettem rajta éjjel is. Miután kipakoltunk bementünk a hallba. Fekete bőrrel borított fotelekbe és kanapékra ültünk. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy körülnézünk a sétálóutcában. Mire végünk, úgyis ebédidő lesz. Délután pedig lemehetünk a partra fürödni vagy bármi mást csinálni.
  A macskaköves utcácskán sürögtek-forogtak az emberek. Lépten-nyomon üzletek és árusok kínálták az eladó érdekességeket. Mi Lilivel elmentünk keresni valami jó kis ajándékboltot. A többiek nézelődtek. Találtunk is egy pont tökéleteset. Kagylóékszerek, tengerhez köthető kis ajándéktárgyak voltak. Lilian nem bírt elszakadni egy delfines porcelánfigurától, így megvette a nővérének, aki imádja ezeket a kis vízben ugrándozó teremtéseket.
– Annyira fog neki örülni! – Lelkendezett – Mindig is imádta a tengert. Bár nem sok alkalma van rá, hogy eljusson odáig. Ez emlék lesz neki és tudni fogja, hogy nagyon szeretem. Te nem veszel valamit? – Kérdezte.
– Még nem döntöttem el, hogy mit szeretnék. Inkább valami ékszert szeretnék. Vagy ezt a szép díszdobozt. Kagylóberakású és aranyhímzésű. Tökéletesen szép. Csakhogy itt van még ez a nyaklánc is. Olyan szépek! Szerinted melyiket vegyem meg?
– Nem tudom. Mindegyik gyönyörű. Bár személy szerint nekem a dobozka jobban tetszik. Annyira kis aranyos. Belerakhatod majd a kedvenc ékszeredet. – Kezébe vette a bársonydobozkát és kinyitotta. A belsejében volt egy kis tükör és egy delfinfigura. – Szerintem ezt vedd meg! – Mondta nagy megbizonyosodással.
– Igen, nagyon szép, de… a nyaklánc is nagyon tetszik. – Emeltem rá a szemem. – Bár… nekem mindegy. Ha te mondod, hát legyen a dobozka.
  Jókedvűen távoztunk a boltból. Odakint már várakoztak a többiek.
– Na, találtatok valamit? – Kérdezte Samantha.
– Igen – Mutattam fel a dobozt és a porcelán figurát – Bár dönteni nehezemre esett… Ti nem néztek be? – Kérdeztem.
– Hmmm… Megnézek valamit – Mondta Felix és már el is tűnt a kis üzletben. Mikor visszaért nem volt nála semmi.
– Nem találtál semmit? – Kérdezte Joanna.
Megrázta a fejét.
– Akkor menjünk tovább, mert estig sem végzünk a sétával! – Javasolta Helen.
  Találtunk egy nagyszerű vendéglőt, ahol este vacsorázhatunk. Egy téren volt szökőkút és pár pad egy körben. Ideális pihenőhely erre járó vámpíroknak! Mintha csak ez lett volna ráírva. Tisztelet a kivételnek, aki ugyebár Lilian.
  Nemsokára már az ebédhez készülődtünk. Hoztunk otthonról pár kaját, az most pont elég lesz, tekintve a létszámot, ami bizony nem kevés. Az utcán is sokan megbámultak minket. Az igazán „csábító” ebéd palacsinta volt. Lilinek legalább nagyon ízlett, viszont Fletcherék elég fancsali képet vágtak, miközben ették. Timy mérgében dobbantott egyet.
– Hogy lehet ilyenen élni? Mindjárt kiköpöm, olyan szörnyű!
– Már megbocsáss! – Kottyantotta közbe David – De emberéletedben is ilyenen éltél. És akkor biztos, hogy szeretted. A palacsintát nem lehet utálni. Az nem épeszű ember.
– Jól mondod! Ember! És nem vámpír! – Tiltakozott Fred is.
– Na, jó! Hagyjuk – Zárta le a vitát David.
  10 perc múlva teli hassal üldögéltünk.
– Remélem mindenki hozott fürdőruhát! – Pattant fel Sophie – Mert bizony most jön a fürdés! Gyerünk, mert még éjfélig sem jutunk le a partra!
  Mindenki nekilátott előkotorni a szekrényből a fürdőruháját. Veronica már mindent feltúrt, de nem találta sehol a bikinifelsőjét.
– Ez nem igaz! Pedig biztos, hogy kipakoltam, mert emlékszem, hogy nem tudtam hova tenni.
– Nos, jobb helyet is találhattál volna neki! – Mutatott Samantha a lámpára, amin rajta függött a bikinifelső.
– Hát ez meg, hogy került ide? – Kérdezte Veronica, miközben ágaskodva levette a lámpáról a csinos darabot.
– Biztos nem én raktam fel! – Mondta Joanna.
  Ezt a kis gondot kivéve semmi rendhagyó nem történt. Mindenki fürdőruhában virított a parton. Volt, aki napozott, mások úsztak, a harmadik csoport fürdött. Én éppen fürödtem, mikor a fiúk egy ötlettel rukkoltak elő.
– Mi lenne, ha játszanánk egy menet röplabdát? Van háló és labda is.
– Jó ötlet! – Helyeselt mindenki.
– Legyen fiúk a lányok ellen! – Kiáltotta Jim.
– Úúúhhh! Akkor megverjük őket! – Csapta össze a tenyerét Benjamin.
– Csak nem olyan sietősen! – Tette csípőre a kezét Sophie – A lányok nem mindig olyanok, mint gondolják.