Másnap nehezen kászálódtam ki az ágyból. Tegnap sokáig buliztunk és nagyon elfáradtam. Ám a lovak mellett nem lehet pihenni. A bérelt lakás szobái nem voltak túl nagyok ám szépen berendezettek és hangulatosak. Felkaptam a ruháimat és a fürdőbe mentem. A tükörben lévő látvány borzalmas volt.
  A hajam az égnek állt, a szemem karikás és úgy festek, mint egy holdkóros. Gyorsan megmostam az arcom, felöltöztem, megfésülködtem és már mentem is Lily szobája felé.
– Ki az ágyból álomszuszék – Ráztam meg a vállát.
– Csak még egy perc – Nyöszörögte – Mindjárt felkelek.
– Na persze – Motyogtam, majd elhúztam a függönyt, mire a napfény megvilágította a szoba minden sarkát.
– Ezt muszáj volt? – Kérdezte felháborodva Lily, miközben kiszédelgett az ágyból.
– Amint látom meglett a hatása! Siess, nemsokára elő kell készítenünk a lovakat az utazásra.
– Oké, oké! – Mondta a fürdő felé menet. Ezalatt leszaladtam a konyhába, megettem egy almát és elolvastam az újság érdekesebb részeit. 5 perc múlva Lily álmosan jött le a lépcsőn.
  A lovak már a reggeli szénájukat ropogtatták, miközben beléptünk egy közepes méretű istállóba. Több lovunk is nevezett különböző versenyekre. Például Szívtörő is megnyerte a futamát, Jockey pedig másodikként ért célba egy orrhosszal lemaradva. A többi lovunk a negyedik-ötödik helyen futott be, kivéve két harmadik helyet. Összegezve végül is nem rossz versenynap volt a tegnapi.
  Beköszöntem minden lónak, majd Főnixhez mentem. Lily hozott négy fáslit és tisztítóeszközöket. Jó alaposan lecsutakoltam a kisasszonyt, hiszen megérdemli. Nagyon ügyes volt tegnap. Befásliztam a lábait, kikapartam a patáit, kifésültem a sörényét és a farkát, majd, mivel még volt időm a vállán bevizeztem a szőrét és úgy igazítottam a szőrszálakat, hogy egy sakktábla kockáit mutassa. Ugyanezt megcsináltam a farán is. Nem mondom, elég jól nézett ki ezzel a mintával. Igazi úrhölgyhöz méltó.
  Mialatt a többi lovat készítették az utazáshoz én elraktam a felszereléseket és rendet raktam magunk után a nyergesben. Jack már reggel óta felügyelte a munkát. Deni is keményen dolgozott. Almozott, csutakolt, fáslizott, pakolt és cipekedett. Mikor minden készen állt az indulásra végre apu is megjelent a színen. A felrakodást ő felügyelte. Egy óra múlva a szerszámokat, ruhákat és egyebeket szállító kocsi kihajtott a versenypálya területéről. Ekkorra anyu is megérkezett. Minden lovat felraktunk a lószállítókra. Ellenőriztünk mindent és végre indulásra készen álltunk. Bedobtam a hátizsákom az egyik kocsi ülésére és még egyszer megnéztem Főnixet, nincs e valami baja.
  – Kicsim! – Szólt anyu, miközben felém tartott Alexszel az oldalán – Arra gondoltam, hogy Alexszel olyan régen találkoztunk, hogy meghívhatnánk magunkhoz egy időre. Meg akartam kérdezni, hogy mit szólsz hozzá!
  Alexre néztem, aki védőn maga elé emelte a kezét, persze, úgy, hogy ezt anyu ne lássa. Ő mindig jót akart, de már bizonyította, hogy sokszor túl kedves.
– Nekem jó – Mondtam.
– Rendben, akkor ezt megbeszéltük – Mosolyodott el anyu – Van elég ruhád, vagy majd adjak esetleg?
– Egyelőre elég lesz, azt hiszem.
– Nagyszerű, akkor mehetünk is! – Anyu lelkesedésén mosolyognom kellett. Ő mindig mindennek a jó oldalát nézte. nem úgy, mint én. Bepattantam Lily és Deni mellé a hátsó ülésre. Anyu vezetett, mert apu már elment egy másik lószállítóval. Szóval az anyósülésre behuppant Alex. Az út hosszú volt, de legalább nem unatkoztunk.
  Mindannyiunknak jókedve volt. Lily és Alex egész úton vicceket mesélt, mi pedig dőltünk a röhögéstől. Deni kicsit komolyabb volt, bár néha ő is jót nevetett. Talán csak nagyon fáradt volt. Mostanában sokat dolgozik.
Ebédidő körül behajtottunk a az istállók elé.
– Hűha! – füttyentett Alex. – Nem semmi. Nagyon szép hely – Mondta, miközben becsukta a kocsiajtót és körülnézett. Valóban, a látvány gyönyörű volt. Sárga falú istállóépületek piros tetővel. A versenypályák és a karámok fehér kerítése. Amerre a szem ellát fűtenger. Néhány ember sürög. Segít a lovak bevezetésében és a pakolásban.
  Két óra múlva fáradtan tébláboltam a nyergesben, mikor Alex botladozott arra egy halom ládával, amiben ki tudja mi volt.
– Hát téged jól megpakoltak! – Nevettem az ügyetlen próbálkozásán, hogy ne boruljon ki a tartalom. Ám nem járt sikerrel és minden a földön kötött ki.
– Ümmm… – Nyögte a kiborult összevisszaságra nézve – Na mire ezt összeszedjük…
  Való igaz… Tényleg elég sokáig tartott, de azért csak sikerült.
– Anyukád nagyon rendes volt, hogy meghívott – Mondta Alex, amikor a lovaknál voltunk.
– Hát igen – Bólintottam – Ő már csak ilyen jótét lélek.
Alex elmosolyodott.
– Igen, azt már észrevettem.
– És… szerinted meddig maradsz? – Szegeztem neki a nagy kérdést. Rámnézett és a szemében kétely volt.
– Nem tudom…. Talán… amíg az időm teheti, és nem vagyok a terhetekre. – Mondta. De nem kerülte el a figyelmemet, hogy nagyon elkomorult. Vajon mi lehet a baj?
– Miért, mész valahová? Csak mert szívesen látunk, ha gondolod.
– Nem, egyelőre nem tervezem, hogy megyek bárhová is. És kössz.
– Egyelőre? – Kérdeztem.
– Igen. Tudod… sosem tudni mit hoz a jövő. – Mondta, mintha csak egy bölcs lenne. Még mindig túl komoly volt.
– Mi a baj?
– Semmi, semmi – Rázta meg a fejét és mosolyt erőltetett az arcára, de látszott, hogy valami tényleg áll a viselkedése mögött.
  Pihenő csak négykor volt, amikor mindenki összegyűlt apu irodájában. (már amennyien befértünk) Alex újra önmaga volt, bár kerülte a pillantásomat. Ittunk pezsgőt a jó versenyekre és apu mondott egy kis beszédet.
  Aznap nagyon jót aludtam és fortyogtam, amikor a telefonom ébresztője megszólalt reggel négykor. Utáltam a korai kelést, de ezt lovaknál persze nem lehet elkerülni. Mire összeszedtem magam és felhúztam a kabátom és csizmám, már anyuék is felkeltek. Odakint csípős volt a reggel. Deni már sürgött-forgott a reggeli edzések miatt. Megnéztem az e heti kiírásokat. Nekem reggel Viperával, Matadorral, a sötétpej ménnel, Goldieval, a lusta kancával és Dawn Sky-jal kell edzenem.
  Beszaladtam a kancák istállójába és láttam, hogy Goldie már felszerszámozva vár a folyosón. Gyorsan felvettem a kobakot, amit Deni adott és már vittem is ki a sárga kancát a nagypályára. Bemelegítettünk.
  A kelleténél csak egy kicsit volt lomhább, ami igazán örömteli pillanat nála. Apu gondolkozik rajta, hogy eladja, de eddig még nem szánta rá magát. gyűlölte, ha meg kellett válnia egyik lovától, amit meg is tudok érteni. Minden ló tudta, hogy itt ki a főnök. Gondolataimba merültem, ahogy a sebes vágta gyönyörű érzését éltem át a sárgával.
– Ennyi mára elég is volt – mondtam csak úgy magamnak, miközben levezettem a pályáról és az egyik lovász elvitte. Nem volt pihenés, mert Deni már hozta is Dawn Skyt. A deres ló érdeklődve tekintett körül. Mindent megnézett ami az útjába került, és Alexnek, aki ekkor már a kerítésnél állt, nagy erőfeszítést kellett kicsikarnia magából, hogy a ló ne kóstoljon bele a hajába. Ezen jót nevettem és kuncogva paskoltam meg Sky nyakát. A mén olyan arányosan gyönyörű volt, hogy szoborként sem tudták volna szebben ábrázolni. Vele minden sokkal robbanékonyabb volt, mint Goldieval. Minden kérésemet azonnal teljesítette és úgy repült, akár egy álom. Ő volt a birtok egyik legendája. Akár egy természetfeletti lény. Mikor pára ereszkedik a legelőre és ő kint van, szinte táncol és beleveszik a ködbe. Boldog mosollyal irányítottam a kapuhoz.
– Jó fiú vagy! – öleltem meg a nyakát, mielőtt elvitték lesétáltatni. Jött az én drága Viperám. Mikor meglátott elkezdett táncolni és Deni nem bírta megtartani a szárakat, amik kitépődtek a kezéből és a ló felém száguldott.
– Ejnye! Tanulj meg viselkedni! – mondtam neki a fülvakargatás közepette.
– Fegyelmet tanulna, ha nem lenne ennyire elkényeztetve! – incselkedett Deni.
Ráöltöttem a nyelvem és a segítségét meg sem várva nyeregbe pattantam. Igaz, hogy Dawn Skyon ülni egy álom, de semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez, mikor Viperával dübörgünk a pályán. Bohóckodott és ugrándozott, mikor lejöttünk a pályáról. Egyáltalán nem fáradt el.
– Hát, ez a nemes lélek sosem bír megállni egyhelyben? – kérdezte csípőre tett kézzel apu. Megrázta a fejét és megfogta a szárakat – Majd én elviszem – ajánlotta fel. Muszáj volt pihennem. Matadorral nem lehet fáradtan lovagolni. Vagyis jobban mondva még felülni sem. Éles nyerítés hasított a levegőbe és nemsokára megjelent két lovász és Deni, akik Matadort próbálták a pályára hozni. A sötétpej mén dobálta magát, horkantott és harapott. Alex jó két méterrel messzebb húzódott tőle és megkérdezte:
– Erre te biztos fel akarsz ülni?
  Sóhajtottam.
– Hát, nincs más választásom. – nem sokan bírták ellovagolni, de ebbe én beletartoztam. Hálát adtam az istennek, hogy a versenyeken nem én ülök a hátán, hanem Jerry Buckley, egy izompacsirta szőke srác. Kifejezetten nehéz természetű lovak versenyeztetésével foglalkozik és Matador pont olyan ló, akinek nagyon erős lovas kell. Sokan kételkednek abban, hogy én egyáltalán rá tudok ülni. De szerencsére meg tudom tenni. Vettem egy nagy levegőt és megragadtam a szárakat.
– Nyugi Matador! – szóltam rá szigorúan. A mén abbahagyta a harapást, táncolást és egyéb mozgást és lecövekelt. Ez általában azt jelentett, hogy kitalált valami sokkal érdekesebbet a lovasa számára. Elhúztam a számat és fogadtam a lihegő lovászfiúk együttérző pillantását. Fellendültem a nyeregbe, készen állva egy izzasztó edzésre. Megmarkoltam a szárakat, mélyen beleültem a nyeregbe és megszorítottam Matador oldalát. Szépen el is indult lépésben. Majd mikor ügetést kértem, elkezdett hátralépni. Na azt már nem! Nem lesz, amit te akarsz! Hátradőltem, szárat adtam neki és erőteljes csizmasegítséggel hajtottam előre. Ekkor úgy kilőtt, hogy a hirtelen ért gyorsulástól majdnem ott maradtam. Matador saját edzéstervet alakított ki magának. Ez minden volt, csak tökéletes nem. Öt perc után megunta az eszeveszett rohangászást és lépésre váltott.
  Ekkor a csizmámat az oldalába vágtam és addig nem hagytam nyugodni, míg újra vágtába nem ugrott. Már tiszta csatak volt, de nem hagytam, hogy az legyen, amit ő akar. Az edzésnek sikeresen kell zárulnia. Egy kiegyensúlyozott tempót kértem tőle egy körön át. Majd az egyik póznánál teljes sebességre kapcsoltunk. Nem gondoltam volna, hogy a kimerítő rohangászás után még ilyen tempót bír diktálni. De kellemeset csalódtam. pár lovász és tréner egyáltalán nem értette, hogy ezt a lovat mért nem küldjük valahová. Hát ezért. Ennek a lónak olyan gyorsasága és tartalékai vannak, amit a világon máshol nem találnánk. Csak a megfelelő kezeknek kell róla gondoskodni és világklasszis lesz belőle. A karriere felfelé ível és én tudom, hogy jó ideig ez még így lesz.
Ahogy a kancaistálló folyosóján sétáltam rájöttem, hogy vége a sulinak. Juhé! Te úr isten, igen. Ez még csak most tudatosult bennem. Hat órakor végeztünk a reggeli teendőkkel. A legtöbben a társalgóban pihentünk, ahol kaptuk a napi eligazítást a dolgok elvégzése után. Miután apu elmondott minden fontosat a mai nappal kapcsolatban, én a legkisebb istálló felé vettem az irányt. Lily is megjött tíz perc múlva.
– Hát te?–kérdeztem tőle meglepetten–Mit csinálsz itt hét órakor?
Ránéztem álmos ábrázatára és nagyon furcsának találtam, hogy nem tizenegy körül fut be.
– Nem tudtam aludni és gondoltam benézek kicsit korábban.
Egyenesen Lucky boxába ment és megbabusgatta a lovat. Én előhúztam egy zsákból három répát és egyesével odaadtam Viperának, Magicnak és Főnixnek. Ekkor betoppant Deni.
– Hé, skacok! – kezdte vigyorogva – Délután nincs kedvetek egy jó kis terephez, mondjuk Dreamletcherbe?
– De van! – kiáltottuk Lilyvel egyszerre. Jót nevettünk mindhárman ezen a kitörési hullámon. Ekkor hangokat hallottunk. Rájöttem, hogy ez anyu lesz, és belefeledkezetten magyaráz valamit a birtokról. Mikor az istállóajtóba értek, láttam, hogy Alexnek magyaráz. Amikor meglátott segélykérően nézett rám. Forgattam a szemem, de azért odamentem.
– Anyu, nem gondolod, hogy meg kéne nézned a csikókat odakint? Azt ígérted, hogy mára kész lesz róluk az összesítésed!
–Ó, tényleg! – csapott a homlokára Evelyn – Kicsim, hogy mi lenne velem nélküled! – mondta, azzal elsietett.
Fejrázva néztem utána.