Másnap Catlin korán kelt, leosont a lépcsőn, bekapott egy almát, felhúzta a csizmáját, majd kiszaladt az istállókhoz. Csípős volt a reggel, de ő ezzel nem törődött, hiszen ma kipróbálhatja Főnixet!
 Mikor beért az istállóba, köszöntötte a lovakat, lecsutakolta, felnyergelte őket és szokás szerint megtartotta a reggeli eddzéseket velük. Főnix következett!
 A kanca szépen viselkedett és érdeklődően megnézett minden új dolgot. Jack volt Catlin lovainak trénere, de persze másoknak is.
– Akkor megnézzük mit tud a kis hölgy – Támaszkodott a korlátnak az idős ember. Catlin bemelegített Főnixxel. – Akkor most mnjetek egy kör könnyű vágtát, azután pedig kiengedheted! – Adta ki a parancsot Jack. Miután megtették a kört, a lány kiengedte Főnixet. Csak úgy repültek! Álom volt. Catlin a belső korláthoz irányította, de ekkor a kanca elkezdett kifelé oldalazni és nem volt hajlandó visszamenni. Végül megállt. Rémülten nézte a fehér korlátot és fújtatott.
– Mi a baj kislány? Félsz a kerítéstől?
– Na ez mi volt? Miután megnyugodott menjetek még egy kört, de itt ne engedd ki és ha kell, akkor tartsd középen! – Kapták az új utasítást. Megint elindultak, Főnix próbált minél kijjebb menni, de Catlin szilárdan középen tartotta. Miután a kanca megnyugodott a lány próbálta bejjebb irányítani, de a ló felvetette a fejét, így maradtak középen.
 Eddzés után Ben, az egyik lovász átvette Főnixet, Catlin pedig beszélt Jackkel.
– Az ideje elég jó.
– Hát igen. De miért csinálja ezt? Talán megijedt valamitől régebben?
– Lehet. – Hümmögött egyet az öreg és elment.
 Catlin ezután rengeteget fog lakozott Főnixszel, az megszokta az új helyet, megkedvelte az embereket. Az eddzéseken pedig már egyre közelebb mentek a kerítéshez, de a kanca nem ijedt meg.
*********************************************************************************
Egyik reggel csak úgy repültek! Jack kiadta a parancsot, hogy vigye egyre közelebb a lovat a belső korláthoz. A kanca eleinte nagyon ijedt volt, de egy kör után teljesen megnyugoddott. Catlin mosolyogva jött le a pályáról.
– Láttad ezt Jack? Megcsinálta és nem félt!
– Láttam. De ne igyunk előre a medve bőrére!
– Ugyan már! Ne legyél ilyen negatív! Próbálj nagyobb reményeket táplálni iránta. Megérte a sok fáradozás. Nos, már május van. Még pár ilyen eddzés és akár versenyezhet is.
– Hohó! Azért ennyire ne szaladjunk előre! Várjuk ki a végét!
– De Főnix nem okozott csalódást. Deni szerint egy napon sztár lesz.
– Mi is a teljes neve? – Kérdezte egy napon Lily.
– Hmm... Azt hiszem, hogy Száguldó Varázsfőnix.
– Hé! Akkor én tudom, hogy honnan ered a származása! – Csatlakozott a beszélgetéshez Deni.– Pár mérföldre van egy település féleség, Dreamletcher. Hatalmas lótenyészet volt valaha. Az alapítómént Száguldó Varázsálomnak hívták, a kancát pedig Aranyfőnixnek. A ménes híre mindenfelé elterjedt, a csikókat szörnyű árakon vették meg. De a baj bekövetkezett – Itt kis szünetet tartott – A legjobb mén felbukott a pályán és meghalt, a legtöbb ló pedig elpusztult egy járványban. Próbálták újraéleszteni a ménest, ám sikertelenül. Már csak pár leszármazottjuk maradt a világon. Az egyik Főnix.
– Ez érdekes. Szomorú történet– mondta Catlin. – Szerintetek tudják, hogy mitől fél Főnix?
– Fogalmam sincs. De talán a régi gazdája igen. Megkérdezhetnénk.
– Oké. Holnap reggel elmegyünk, úgy is szombat van.
*********************************************************************************
Hát igen... Én vagyok Catlin Webber és eddig ez történt velem. De, hogy ez után mi lesz? Ki tudja?
 Csípte az arcoma a levegő, ahogy az istálló felé ballagtam. A hajam égnek állt a széltől. És ekkor valaki rámkiabált:
– Hé, Catlin! Szedd a lábad, mert estig sem érünk oda!
– Uhh... – Ez DEni volt. Mindig türelmetlenkedik.
– Na végre. Te alksz itt és mi gyorsabban itt vagyunk Deniellel, mint te.
– Jól van már, Lily. Itt vagyok!– Forgattam a szemem és elindultam Vipera cuccaiért. – Deni, milyen messze van innen Dreamletcher?
– Hát... Végig kell menni a nyugati ösvényen meg az erdőn, aztán a dombok alatt és még egy fél óra.
– Aha. Akkor jobb sietni.
 Gyorsan lekeféltük és felnyergeltük a lovakat, aztán elindultunk a nyugati ösvényen az erdő felé. Jó kis tereplovaglás volt. A domboknál már álltam a kengyelben, annyira sajgott a hátsóm. Végre a távolban feltűnt a fa karámkerítés és a piros tetők. Csakhogy egyetlen lovat sem láttunk. Teljesen kihalt hely volt.
– Ez lenne az? – Lily kétkedő kifejezéssel gyorsabb lépésre ösztökélte Luckyt.
– Hát, igen. – Denilel is követte a példáját és nemsokára elértük az épületeket.– Hmmm. Vajon hol van itt egy ember? – De szinte be sem fejezte, amikor egy fiú lépett ki a hazból és felénk tartott. Szőke haja csillogott a fényben és félénken ránkmosolygott. A kora Deni féle lehetett, vagyis 20-21 éves.
– Sziasztok. Miben segíthetek? – Kérdezte kicsit félszegen – Errefelé még a madér se jár. A nevem Benjamin Fletcher.
– Helló! – Köszöntünk mi is automatikusan. Aztán bemutatkoztunk.
– Igazából azért jöttünk, mert van egy versenylovunk, akinek a származása ide vezetett. – Ragadta a szót magához Deni.
– Ááá. Nos ebben apám tud segíteni. Erre gyertek. – Elrendeztük a lovakat, aztán bementünk a házba. Családias középméretű épület volt. Benjamin leültetett minket a nappaliban és mondta, hogy mindjárt jön. Nem egyedül érkezett vissza, hanem egy férfival, az apjával. A bemutatkozás után azonnal kérdezett:
– Melyikőtüké a ló?
– Az enyém! – Vágtam rá – A neve Száguldó Varázsfőnix.
– Ahha. Ígéretes csikónak tűnt. Mi van vele?
– Hát... Kitűnően fut, viszont a korláttól eleinte nagyon félt. Habár az utolsó eddzéseken jól viselkedett.
– Igen, igen. Volt egy versenye. A belső korlátnál futott. Nem sokkal a cél előtt már a második volt. De felbukott. A lovasa ott helyben szörnyethalt, a ló pedig megsérült. Megőrült, így kénytelen voltam eladni. Megvette valami öregember, aki jól bánik a lovakkal. Nála Főnix felépült és újra olyan lett, mint régen. Viszont az öreg soha sem próbálta ki a pályán. Nem is tehette volna, hiszen nem sokkal azután meghalt szegény. Ekkor juthatott Főnix hozzád.
Bólintottam.
– Szörnyű történet! – Sopánkodott Lily. Még sokáig beszélgettünk mindenféléről, aztán bejelentettük, hogy nekünk mennünk kell, sok a dolgunk, de megígértük, hogy még benézünk máskor is. Főleg szegény Benjamin miatt, hiszen nagyon egyedül van. Mostanában a barátnője sem tudja látogatni, mert bentlakásos suliba jár.
 A hazaút unalmasan telt. Otthon elmeséltük, hogy mit tudtunk meg Főnixről. Apu és Jack nagyon érdekesnek találta.
*********************************************************************************
Főnix tökéletesen haladt. Már senki sem mondta rá azt, hogy feleslegesen került ide. Minden eddzésen nagyszerű időt futott. Persze nem hanyagoltam el Magicot és Viperát sem. Magickal nyertünk egy díjugratóversenyt, Viperával pedig egy kupát.
 Addig nyüstöltem Jacket, amíg bele nem egyezett, hogy nevezzük Főnixet is egy versenyre. Nem volt túl nagy futam, de kezdésnek jó lesz. Három nappal előtte odautaztunk. Messze sem volt.
 Sokszor jártam már ezen a versenypályán. A mi boxaink általában ugyanazon a helyen voltak, egy eldugott részen, aminek nagyon örültem, mert így legalább nem zavart minket senki. Másnap reggel örömmel telve jöttem le az eddzőpályáról.
– Nagyon jó volt! – Mosolygott rám Lily. – Majd, ha ráérsz, akkor beszélhetnénk?
– Persze!
Előbb elrendeztem a kis hölgyet, majd lezuhanyoztam. Lily a szobájában volt.
– Szia! – Köszöntem vidáman.
– Szia! Főnix nagyon szépen ment ma. – Mondta, aztán elhallgatott.
– Na mi az? – Kérdeztem.
– Uhh...– És lerogyott az ágy szélére. Követtem a példáját. – Te annyira szerencsés vagy. – Ezen kicsit meglepődtem – Nem csak a lovak és az álmaid miatt. Hanem mert... minden fiút megkaphatnál, de neked egyik sem kell. Én meg... rám se bagóznak. – Most még jobban meglepődtem – Tudod jól, hogy nekem Deni mindig is... annyira tetszett.
– Ohh... szóval erről szerettél volna beszélni. Figyelj jól, csak egyszer mondom el: Deniel a haver barátom. Stimmel?
– Igen.
– Bármikor lenyúlhatod! – Tettem hozzá vigyorogva. Ő is mosolygott egyet.
– De vajon ő kedvel engem?
– Még ilyen hülye kérdést! Még szép! Az egyik legjobb barátja vagy! Sőt... szerintem tetszel neki. Néha egyébként szokott téged bámulni, amikor senki sem látja.
– Tényleg?
– Tényleg.
– És... te nem haragszol ha...?
– Nem, csak nyugodtan.
– Köszi! Annyira bírlak Catlin.
– Én is téged.
A versen yrggelén nagyon izgatott voltam. Én leszek Főnix zsokéja és ez vele az első futamom. A gyomorgörcsöt már megszoktam. Felvettem a birtokunk vörös-fehér színű zsokéruháját és a nyergelőterület felé sétáltam. Ott vártak rám a többiek, egyszóval mindenki. Főnix már készen éllt, csak rám várt.
– Akkor, ahogy megbeszéltük – Mondta Jack– A kanyar után engedd ki, addig tartsd egy kicsit vissza, nehgy elhasználja az energiáját. Hadd tülekedjenek csak ott előtted. Ja, és ne vidd túl közel a korláthoz, nehogy beszorítsanak.
– Oké, oké, már kívülről fújom ezt Jack!
Már a bemelegítőkörhöz mentünk és a nyeregben ültem. A lovak beállítása a startgépbe megkezdődött. Mi a kilences számot viseltük. Kissé talán középen van, de mindegy. A lovak jók voltak, de tudom, hogy néhányat Főnix ezelőtt már legyőzött. Legjobban Kleopátrára és Excaliburra kellett figyelnem.
– Sok szerencsét! – Kiáltotta utánam Lily, amikor beálltam a startgépbe és ők felmentek a lelátóra.